2013. március 17., vasárnap

Webes eszközök a vállalkozásban - kurzus - harmadik hét

Harmadik hét: hírolvasás, személyre szabott weboldal,  személyes kezdőlap

 
A harmadik hét bevezetőjében ez olvasható: "Az RSS csatornákkal kapcsolatos web 2.0-ás eszközök lehetővé teszik, hogy a hírolvasáson túl saját, személyre szabott weboldalt (ún. személyes kezdőlapot, személyes weblapot) készítsünk."

A magam részéről korábban erre a célra (is) egy másik rendszert az iGoogle-t használtam, de tudom, hogy az iGoogle szolgáltatása nemsokára megszűnik, s ugyancsak bejelentették azt is, hogy a Google Reader szolgáltatásnak is vége. Igazán nem értem, hogy miért teszi ezt a Google, de hát fegyelmezetten tudomásul veszem, hogy ami nincs, az nincs.

Ezért örültem meg a kurzusunk ajánlatának a NETVIBES szolgáltatásainak. Az indokaimat bővebben is szeretném kifejteni, hogy esetleg mások is használhassák úgy, ahogyan én gondolom.

Azt is olvashatjuk a bevezetőben, hogy "a személyes weboldal-szerkesztők alapfunkciója az RSS hírgyűjtés, de ezen kívül számtalan apró kis kényelmi szolgáltatást kínálnak, amivel egyéni igényeink, ízlésünk szerint alakíthatjuk ki a napi munkához, információszerzéshez, vagy épp szórakozáshoz leginkább megfelelő munkafelületet." Nos, igazán ez erősített meg engem abban, hogy ez alkalmas lesz számomra két dologra:

1. Pótolja majd a kieső Google szolgáltatásokat. A "netvibes/privatpage" a személyes informálódást, a hírforrás, illetve hírgyűjtés funkciót tudja majd számomra biztosítani, azzal, hogy a leveleimet, a twitter üzeneteket és a híreket is egy felületen látom. S, hogy ez számomra miért is fontos, arra még visszatérek.

2. A netvibes/publikus oldal szolgáltatása számomra alkalmas arra, hogy sajtófigyelést végezzek, valamint annak eredményét megoszthassam mindazokkal akik számára a sajtófigyelési tevékenységet nyújtok szolgáltatásként. Erre egy példát a végén bemutatok.

Előtte azonban szeretnék megosztani néhány fontos kommunikációs-, public relations elméleti okot, amiért ezt a két szempontot emelem ki.

Informálódni - informálni

Több sapkám is van: az egyik az újságíró, a második a kommunikációs-, a public relations szakember, s a harmadik a főiskolai tanár sapkája.

Akármelyik sapkával a fejemen határozottan kijelenthetem, hogy a netvibes alkalmas mindhárom foglalkozás esetében alapvetően két dologra:

1. Az információk begyűjtésére

2. Az információk továbbadására
A public relations tantárgy oktatása során rendszeresen kiemeljük, hogy az információk cseréje, a kétirányú kommunikáció során elsőként információkat kell begyűjtenünk ahhoz, hogy megfelelően tudjunk informálni. A public relations technológiai folyamata a helyzetértékeléssel kezdődik. Ez pedig lehetetlen az információk beszerzése és feldolgozása nélkül. A hatékony kommunikációs stratégia jó helyzetértékelést feltételez. A helyzetértékeléshez és az ennek alapján kidolgozásra kerülő tervek elkészítéséhez, a konkrét feladatok meghatározásához és azok megvalósításához, a megfelelő (szaknyelven: adekvát) információk begyűjtésére van szükség.
Leegyszerűsítve: ahhoz, hogy informálni tudjunk, ahhoz először informálódni kell.

Ahogyan a tanár éveken keresztül informálódik, azaz tanulmányozza  tárgyát, órái előtt felkészül arra, hogy tudását átadja hallgatóinak, megismeri hallgatóinak tudásszintjét, majd átadja tudását, azaz informál, ugyan úgy az újságíró informálódik, azaz utánajár témájának, megtudja, hogy mi a hír, mi történt, kivel, mikor, hol hogyan történt?
S, ha az újságíró szakmáját jól ismeri, jól tudja a szakmai ismereteit alkalmazni, akkor még azt is megtudja, hogy miért történt?
Ezeknek az információknak a birtokában elkészíti tudósítását, azaz informál.
Sokan ismerik a marketing elvét is. Ugyanerre a kettősségre épül. Hiszen a marketing, egy kétirányú folyamat, szemléletmód. Leegyszerűsítve: az egyik irány a piaci ismeretek megszerzését - piackutatást, azaz informálódást jelent, addig a másik oldal a piacbefolyásolás, a célzott informálást jelenti.

A hírolvasás, a személyre szabott weboldal használata a pr-szakember, az újságíró és a tanár számára

A kommunikációs-, public relations szakember számára mire használható a személyre szabott weboldal - az RSS alapú - hírgyűjtés és hírkibocsátás?

A fent leírt informálódás és informálás könnyebben mehet a kurzus tárgya megismerésével, s felhasználásával.
Amíg, egyrészt a számomra a témához szükséges információkat a saját személyes - csak általam látható - weboldalon begyűjtök, azaz informálódok, addig a publikus oldalon olyan információkat tehetek közzé, amelyek az általam kiválasztott célcsoport számára releváns lehet.

A pr-szakmában közismert, hogy a különböző honlapokon külön menüpontban szerepelnek a SAJTÓSZOBA címszó alatt közölt információk.
Ezek többnyire kétfélék lehetnek:
1. A szervezet által a sajtó számára kibocsátott információk gyűjteménye. Pl. Press release-ek, sajtóközlemények, egyéb, a szervezetről, a sajtónak szánt információk.
2. A nyomtatott és/vagy elektronikus sajtóban, a televízió, és rádió csatornákon a szervezetről megjelent, elhangzott, illetve az online sajtóban publikált információk - cikkek, tudósítások, stb. felidézése (Pl. Rólunk írták, mi idézzük)

Mindkét feladat ellátására alkalmas a kurzus harmadik hetében tanult ismeret felhasználása. Ugyanis a személyes - csak általam látható - oldalon majdnem minden olyan információt meg tudok jeleníteni, amely számomra segít abban, hogy az informálódás feladatát ellássam.
Ugyanakkor a publikus oldalon, az újságírókat, és más érdeklődőket informálni tudok mindarról, amit szervezetem érdekében megjeleníteni kívánok.

Nézzük ugyanezt egy másik sapkával a fejen, a média, az újságíró szempontjából:

Mire tudja használni egy újságíró a Netvibes szolgáltatását?

Magam végigjártam az újságíró "slapajtól" (gyakornok) a főszerkesztőig az újságíró ranglétrát. Igazán nem az tölt el rendkívüli büszkeséggel, hogy főszerkesztő lettem, hanem az, hogy külföldi tudósítói poszton is kipróbálhattam magam. Az újságírói szakma csúcsának a külföldi tudósítói posztot tartom.
Ennek a magyarázata rendkívül egyszerű. Amikor egy újságíró egy szerkesztőségben dolgozik, akkor valamely "skatulya" fogja. Vagy belpolitikai újságíró, vagy külpolitikai, vagy kulturális, vagy gazdasági újságíró, vagy sportriporter, vagy fotóriporter, s sorolhatnám még a szerkesztőségi "skatulyákat". Magam évekig az egészségügyi újságíró skatulyában készítettem riportjaimat.Külföldi tudósítóként pedig kötelezően "mindenevő" az ember. New yorki tudósító koromban készítettem interjút H. Kissinger, akkor már nyugalmazott amerikai külügyminiszterrel, de sport-tudósító is voltam, amikor a magyar kard-csapat népszerűsítette a vívást Amerikában.
A szerkesztőségektől távol dolgozó újságírók számára többnyire két nehézség jelentkezik munkájuk során. Ez történt velem is. Az egyik: a szükséges információkhoz való hozzájutás jelent nehézséget, a másik pedig, hogy értesüljek arról, hogy mi is jelent meg abból, amit megírtam, elkészítettem.
Erre is kiválóan alkalmasak a kurzuson most tanultak.


A most, a kurzus során elkészített személyes oldalamon összegyűjtöttem mindazokat a forrásokat, ahonnan információkat tudok összegyűjteni a cikkeim elkészítéséhez.
Csak példaként: Személyes oldalamon megjelennek az Europa.eu un. rapid (press release) oldalának sajtóközleményei ugyanúgy, mint az amerikai elnök, a Fehér-ház sajtószolgálatának hír anyagai, illetve az USA State Department Press Center hírei. (A fenti képre kattintva, nagyobb méretben megtekinthető.)
Ugyanezt a szolgáltatást használom arra is, hogy - egy másik oldalon - megtekintsem, hogy hol jelentek meg cikkeim. Ily módon azokat a megjelenéseket is látom, amelyekről nem szereztem értesülést a megjelenés előtt. Azaz a cikket, a tudtom nélkül "átvette" valamely másik sajtóorgánum. (Ez gyakran előfordul az online sajtóban.)

Mire tudja használni a public relations szakembere a "személyes" weblap szolgáltatást?

Már korábban említettem, hogy a nyomtatott és/vagy elektronikus sajtóban, a televízió, és rádió csatornákon a szervezetről megjelent, elhangzott, illetve az online sajtóban publikált információk - cikkek, tudósítások, stb. felidézésére kiválóan alkalmas ez a megoldás.

Azonban arra is alkalmas, hogy egy szervezet tagjai számára tájékoztatást nyújtsunk arról, hogy a szervezet témájában milyen információk jelentek meg a sajtóban.

Erre példaként álljon itt, egy frissen, általam, a kurzuson tanultak felhasználásával két magyar non-profit, civil szervezet részére elkészült, publikus oldal. Az oldal elsősorban a MEASZ Facebook csoport tagjai, illetve a Demokrácia Akadémia hallgatói számára készült, a MEASZ tagjai számára nyújtott internetes szolgáltatásaként, de bárki, aki a demokráciával, az antifasizmussal, az antirasszizmussal kapcsolatos híreket szeretne olvasni, azokat - a lap első oldalán - koncentráltan megtalálhatja. 
A lap második oldaláról az olvasók eljuthatnak a MEASZ Facebook, Twitter és Google+ oldalaira. 
Az oldal ide kattintva megtekinthető.



Kedves Olvasó!

Elnézést, ha egy kicsit hosszabb voltam egy szokásos blogbejegyzésnél, de a kurzus vezetője felbátorított arra, hogy írjam meg tapasztalatomat, a tudásmegosztás jegyében.

Végezetül szeretném leszögezni, hogy a fent leírtak a szervezet méretétől függetlenek, ugyanúgy alkalmazhatóak egy egyszemélyes cég, egy kis és közepes vállalkozás esetében, mint egy multicégnél, vagy, mint a példában is látható volt egy civil, nonprofit szervezet életében.

Azt kívánom, hogy mindenki találja meg, hogy mire is tudja igazán használni. Magam, a fentiekre tudom felhasználni, mint pr-szakember és mint újságíró. S most veszem észre, hogy egy tanár hogyan használhatja, arról még igazán nem is írtam. No, majd arról is, máskor.








1 megjegyzés:

  1. Az előző poszthoz fűzött megjegyzésemben hiányoltam az elkészült nyilvános oldal megosztását, amit itt már szerencsére láthat minden olvasó. Köszönjük!
    "Hogy informálni tudjunk, ahhoz először informálódni kell." - valóban. Ez a bejegyzésed egyébként így ahogy van, egy az egyben az információmenedzsment kurzusunk "mottója" is lehetne, most másodjára is elolvasva már kicsit sajnálom is, hogy nem mi írtuk! :)

    Szóval ez egy nagyon érdekes és gyakorlatias összefoglaló arról, hogy egy (illetve két) egyszerű technikai eszköz, hogyan válhat professzionális szakmai segítséggé. Az alkalmazásukhoz persze át kell engedni egy szakmai szűrőn, ami ebben a bejegyzésben is olvasható. Most már tudom, hogy ha PR szakember, vagy újságíró lennék, hogyan alkalmaznám az eszközöket.
    Abban a szerencsés (?) helyzetben vagy, hogy a "tanári szemüvegen" keresztül is értékelheted a leírtakat. Ezt már csak azért is üdvözölném, mert egészen véletlenül magam is bírok a tanár szereppel... :)

    VálaszTörlés